..alone...

Hmm.. Talán elkezdődött valami új, vagy csak mélyebbre süllyedtem eddigi kis világomban...
Van pár hónapja, hogy egyedül élek. Az, hogy hogyan jutottam ide az mindegy.
Az első fél hónap kegyetlen volt. Beleszokni, hogy mindent nekem kell csinálni. Ráadásul meló mellett és kipihenni se tudom magam rendesen.

Hosszú hétvégén hazautaztam a szüleimhez, meg a rokonokhoz. Mikor jöttem el vasárnap valami még is más volt a megszokottnál. Alig, hogy felszálltam a buszra sírva fakadtam. Tudtam egy üres házba megyek vissza. Ahol senki nem vár mosolyogva... Ha valaha is egyedül éreztem magam, az most van! Itt ülök a szobában, zúg a TV. Semmi étvágyam, de tömöm magam, mint ahogy a libát szokták mert egészségügyi probléma is még nem hiányzik. Közben meg persze könnyben áll mindkét szemem és nincs senki... Senki aki odaül mellém, átölel és megkérdezi mi a baj. Senki nincs! Virtuálisan meg persze smile meg hasonlók, mert magyarázkodni nincs kedvem. Személyesen másabb lenne elmondani mi bánt igazán. Személyesen érezném a törődést de virtuálisan meg csak mondatokat olvasnék. Semmi érzelem, bármit is ír az illető.

Este is mehetek melóba, nem tudtam megint kipihenni magam és kezd elegem lenni az egészből. Nem tudom mi lenne a jobb, hogy inkább folytatni, hátha jobb lesz. Vagy pakolni és hazaköltözni anyuékhoz..? De akkor itt kellene hagynom a legjobb barátom, meg az épp alakulóban lévő kapcsolatom, ami most per pillanat szintén nem hoz lázba mert alig látom. De ez más téma már. Tanácstalanul toporgok egy helyben, totál reménytelenül... Király az élet!