Anonymous

Ma jöttem haza életem utolsó osztálykirándulásáról... És bevallom, minek titkoljam, hogy azzal a céllal ültem fel a buszra, hogy jól bebaszok, hogy legalább egy éjszakára menjek ki minden problémám a fejemből. Hát félig sikerült. Az a része, hogy berúgjak. Igen, tudom... Egy osztály kirándulás nem erre való, nem kell itt most a megjegyzéseket ezekkel teleírni. De utolsó kirándulás és nem az volt a cél egyik emberkének se, hogy múzeumokat meg minden általános tanár számára "normális" dolgokat csináljunk egy osztálykiránduláson. Gyerekek, az van, hogy megkaptuk az érettségi bizonyítványt. Lekerült a vállunkról egy újabb teher és egyszerűen elengedtük magunk. Szóval ha bárki is ez miatt háborog, akkor annak sose volt egy igazán jó és felejthetetlen kirándulás az osztállyal és egy remek osztályfőnökkel. Na de nem ez a téma... Igen, berúgtam. El akartam felejteni a fiú barátom, hogy felnőtt lettem, munka kell meg továbbtanulás. Most megfájdult a fejem, hogy belegondoltam ezek...

A legrosszabb mikor úgy küldesz padlóra a szavaiddal, hogy te nem is tudsz róla! Meg mikor kínos kérdést teszek fel egyszerűen eltereled a témát, mintha semmit nem mondtam volna, vagy elmenekülsz... Ennyit jelentek neked, ennyit jelent a barátságunk? Milliószor megbántottál úgy, hogy azt ígérted sose fogod megtenni... Köszönöm. Csak már azon is elgondolkodtam, hogy ennek az egésznek van-e értelme vagy csak én küzdök még érte... Már észre se veszed ha valami bajom van. Eddig mindig egy mondatomból levágtad, hogy valami nem okay. De most? Csak írod a dolgaid, aztán kész. Néha tényleg azt érzem, hogy túl sokat képzelek ebbe az egészbe. Hogy neked semmit nem jelent szimpla beszélgetéseknél többet ez a barátság... Mi még komolyan olyan jó barátok vagyunk..?! Kezded azt éreztetni, hogy csak a szemetesed vagyok. Akivel elütöd az időt míg ez vagy az a pasi elérhető nem lesz és utána visszacsúszom a fontossági ranglétrán. Tudod azt hittem, hogy beléd szerettem. Hányszor mondtam, hogy...

Bevallom, hogy soha nem (jó talán 1-2 alkalommal) gondoltam arra, hogy ez mit is takar. Egyáltalán mit jelent. Sose foglalkoztam vele igazán, de aszt hiszem most már kell! Az első testközeli élményem ezzel a, hogy is mondjam...? Talán életérzés? Most itt azt gondolom ez a kifejezés megteszi. Szóval az első mikor ilyet tapasztaltam, mikor osztálytársam barátja ez miatt meghalt. Talán öngyilkos lett, nem tudom (de erről el fogom mondani a véleményem!). Akkor az úgy megrázott. Aztán a minap a rádióban a depresszióról beszéltek. A tünetekről, hogy mi válthatja ki de furcsa módon arról nem beszéltek, hogy hogyan tudnánk ebből kilábalni... De miért beszélek erről? Mert ahogy sorolgatták a tüneteket jó pár illet rám is. Hogy semmi kedved nincs reggelente kikelni az ágyból. Csak a fejedre húznád a takarót és azt kívánod hagyom mindenki békén. Hogy egyszerűen semmi kedved semmihez. Folyton bánkódsz valami miatt és kedvetlen vagy. És amiről azt hittem nem lehet a depresszió jele az még ...

~Zengő érc vagyok és pengő cimbalom! Rohadjon meg mindenki. Gyűlöllek!

~ Tudom, hogy nem szeretsz, de úgy teszek, mintha nem tudnám! Ismerős az az érzés mikor szeretsz valakit, de ő nem szeret viszont? Gondolom igen. De az én esetem még is más mint a többi... Hisz ott van esélyed, hogy idővel még is beléd szeret és akkor happy van. Nálam erre semmi esély! És tényleg semmi, ezt halál komolyan mondom. Nem azért mert van barátnője, vagy házas vagy mit tudom én még mik futhatnak végig a fejetekben. Egyszerűen csak azért mert ő más, úgy más... Tisztában vagyok azzal, hogy sokan elítélik a másságot, de itt szólnék pár szót az érdekükben, mert én elfogadom őket! Tudjátok attól, hogy valaki más (legyen az nő vagy férfi) attól ő még ugyan olyan ember. Ugyan olyan értékei vannak és ugyan olyan értékű ember a társadalomban mint te, aki talán elítéled őket. Mi értelme mondjátok már meg nekem?! Arról ők egy fikarcnyit sem tehetnek, hogy mások. A génjükben van csak ezt egyszerűen számos ember nem bírja a kis buksijába vésni. Attól egyik lelkes kis utálóna...

Ha egyszer leállna a szívem, és nem dobbanna meg újra... Vajon lenne, valaki akinek könnye a síromra hullna? Valaki kiáltaná sírva a nevemet?  Miért ment el? Hisz örökké csak nevetett. Egyszer eljön az idő, hogy örökre csukva a szemem. Remélem, majd akkor valaki sírva engedni el a kezem...